A koronavírus okozta járvány március 4-én érte el Magyarországot, a rendkívüli vészhelyzet március 11-én lett elrendelve és március 16-án zártak be a magyar iskolák. A napi új fertőzések száma március 23-től került tartósan 30 fölé, így ez a dátum az első hullám kezdetének is felfogható. Június másodikán már csak 29-re csökkent a naponta újonnan megfertőzöttek száma és innentől egészen a augusztus 6-ig 30 alatt is maradt. Így 64 napon keresztül elmondhattuk, hogy országunkban visszaszorult a járvány. Aztán jött az augusztus és a hónap hatodik napjától kezdődően mind több olyan nap következett, amikor 30 -nál többen kapták el a vírust. Így a második hullám kezdetét is augusztus 6-hoz köthetjük.
A második hullám igazán durva számokat augusztus 26-tól produkál: az említett napon 73-an fertőződtek meg,27-én már 91 új megbetegedést rögzítettek, 28-án felszökött ez az adat 132-re, aztán augusztus 30-án hirtelen elérte a 292-es rekord-számot.
Bár augusztus közepén a környező országokban is fokozatos emelkedés kezdődött, Magyarország még ezzel a mostani megdöbbentő adattal sincs közelében a nyugati országoknak és például Csehországénak, ahol augusztus 21 óta kétszer is 500 közelében volt a napi új fertőzésszám. A legjobban fertőzött 10 európai állam egyébként: Oroszország (4900-5000 új napi megbetegedéssel), majd jön Spanyolország, Anglia, Franciaország, Olaszország, Németország, Ukrajna, Románia, Belgium és Svédország.
A járvány-helyzet felmérésére leginkább alkalmas mutató azért a napi új esetszám (Daily New Cases), mert tendenciát is mutat és a terjedés volumenét is jelzi. További mutatók még az "aktív fertőzöttek száma", a gyógyultak száma és az elhunytak száma.
A legnagyobb kérdés most, hogy mit hoz a nyári turizmus mérséklődése és az ebből adódó esetleges járvány-visszaesést milyen mértékben rontja majd az őszi influenza vírusok megjelenése. Második kérdés, hogy lesz e vakcina oltás hazánkban és ha igen, akkor mikor? (Az oroszok teszteletlen vakcinája a róluk elnevezett rulettre emlékezteti az orvosokat.)
A posztban megjelent adatok forrásai:
***