Mit jelent a járvány tetőzése?

2020. április 22. 14:31 - Ursus Arctus

Miniszterelnökünk április 19-én jelentette be - az ajkai kórházban járva, egy lélegeztető-gépekre vonatkozó tájékoztatása kapcsán - hogy az új típusú koronavírus-járvány (mely március 4-én jelent meg hazánkban) május 3-án fog tetőzni (vagy ahogyan ő fogalmazott: csúcsra futni). 

... május 3 -ára, amikorra a szakemberek azt mondták, hogy a csúcs felfut, addigra az ötezres lélegeztetőgép szám meglesz.

A bejelentést az orvos-társadalom (és az értelmiségi szabad gondolkodók népes tábora) némi malíciával és humorral fogadta, mert hiszen egy járvány napra pontos tetőzése (pláne annak ennyire konkrét "megjósolása") nyilvánvaló képtelenség. (Még jó, hogy nem mondták, hogy délután 16 óra 11 perckor fog ez bekövetkezni.) 

Az itt következő grafikonon az elmúlt egy hónap magyarországi fertőzésszámait láthatjuk, a worldometers.info adatai alapján. Jól látszik, hogy az időnkénti visszaesések dacára egy folyamatosan növekedő tendencia érvényesül, mely az utóbbi 12 napban (április 10 óta) öt alkalommal is 100 feletti új fertőzésszámot hozott (egyszer 200 felettit).

jarvany_grafikon_mo.jpg

A grafikon tanulmányozása alapján egyelőre nem nagyon körvonalazódik semmiféle javulás. Ráadásul a kimutatás sajnos nem a reális adatsorokra épül, hiszen a valós fertőzés-számokat nem tudjuk hiszen mindazok, akiken átvonul a fertőzés, de tüneteikkel nem fordulnak orvoshoz - viszont másokat megfertőznek - "láthatatlanok" a hatósági nyilvántartások számára. (Nem beszélve bizonyos kozmetikázásokról, melyekről korábbi posztunkban már írtunk.)

De mit is jelent a "tetőzés", melyről Orbán Viktor és Müller Cecília beszél? A kormányzati kommunikáció szerint azt jelenti, hogy a tetőzés napjától kezdődően már nem növekszik tovább a betegek (fertőzöttek) száma, sőt fokozatos csökkenés jön a későbbiekben. Ugyanakkor a józanabb és szakmaibb megnyilvánulások szerint - sőt Müller Cecília későbbi nyilatkozata alapján - a tetőzést egy stagnálás követi majd (melyet a tisztifőorvos asszony "platóként emleget") .

… a megbetegedéseknek a száma a továbbiakban már nem növekszik, hanem egyfajta plató keletkezik [ … ] de nem tudjuk megmondani, hogy ez a várt plató körülbelül meddig tart …

Valóban fontos kérdés, hogy mennyi ideig tart vajon ez a stagnálás? Ha elhúzódik és mondjuk 100 feletti napi fertőzésszámnál "áll be" (hónapokig tartva), akkor egy kifejezetten vészterhes időszaknak nézünk elébe. Ebben az esetben a miniszterelnök szavaiba beleképzelt optimizmus, mely a közeli tetőzést határozza meg (és a járvány közelgő végét vizionálja) inkább negatív színezetet kap.

A tetőzés kérdéséhez kapcsolódik az érettségik problémája, melyeket épp a tetőzés bejelentett napja után kezdenének meg (május 4-én), mégpedig az ország közel ezer középiskolájában és 120 ezer érintett diákkal illetve tanárral. Átgondolandó lenne más lehetőségeket is megfontolni.

A járvány sajnos csak a vakcinákkal történő tömeges oltások megkezdésével mérséklődhet jelentősen, azonban nagy kérdés, hogy idén sor kerülhet e minderre? 

 ***

sajtoszoba4.jpg

21 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sajtoszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr1215631706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enrikokaruszo 2020.04.23. 10:44:26

tetőzés, azaz csúcsra ér, nem emelkedik tovább...későbbi történésekről nincs szó...
gondolom, ez jött le a hosszú asztalnál adott jelentések összegzése után...mi a probléma?

steery 2020.04.23. 10:57:50

Ennek a járványnak sok tetőzése lesz egymás után a következő években, ahogy hol lazítanak, hol szorítanak a korlátozásokon. Mivel a vakcina kifejlesztése még legalább fél-egy év, a tesztelése és ellenőrzése újabb legalább fél-egy év, a szükséges gyártó kapacitás kiépítése és beindítása újabb legalább fél-egy év, majd a lakosság tömeges beoltása és a betegek kikezelése újabb legalább fél-egy év, józan paraszti ésszel simán belátható, hogy ez a járvány minimum 2-4 évig fog eltartani csak nálunk. Világszerte meg könnyen lehet, hogy 6-10 évbe telik majd a probléma leküzdése. Szóval tessék hosszú távra berendezkedni.
És arról se feledkezzünk meg, hogy közben a túlzásba vitt, mániákus fertőtlenítések és antibiotikum használatok miatt a kórházakban és otthonokban szépen kinevelünk magunknak egy rakás különféle, multirezisztens, hiperveszélyes mikroba fajtát. Azaz a következő 10 évben rengeteg új, a vuhanláznál sokkal pusztítóbb és brutálisabb járvánnyal kell szembenéznünk, a saját ostobaságunknak köszönhetően. Amik valószínűleg jóval több halálesettel fognak járni, mint ez a habkönnyű kis víruska. Örülhetünk, ha 2030-ra marad 1 milliárd ember a Földön, hogy szembenézzen a gazdasági összeomlás közepette a klímaváltozás eldurvuló szakaszával. És ez egy optimista forgatókönyv, mert a dolgok alakulhatnak sokkal rosszabbul is.

2020.04.23. 12:04:16

@steery: mesélj az ufókról is!

Törpvadász 2020.04.23. 12:27:11

Higyje el mindenki: aznap tetőzni fog! Ha törik, ha szakad. A többiek, akik ezután esetleg meghalnak a létszám fölött tuti nem ebben fognak meghalni.Ha a főnök azt mondta h május 3 (12.16kor, délután), akkor az úgy is lesz! Mégha a járvány nem is tud erről...

Törpvadász 2020.04.23. 12:28:53

@enrikokaruszo: mert ilyen nincs. Nem vízállás jelentés ez, és ott sem egyértelmű, mert pl. ha elkezd esik az eső, változik a tetőzés időpontja.

ze11 2020.04.23. 12:35:04

Az adatsorokat önmagukban, számok sorozataként nézve valóban nem látszik (egyébként de, látszik), de tessék rárakni az adatsorra egy kéthetes mozgóátlagot (~két hét a lappangási idő), illetve tessék az új eseteket tartalmazó adatsor mellé odarakni az elhunytak napi számát tartalmazó adatokat (és az arra ráhúzott kéthetes mozgó átlagot), meg exponenciális trendvonalat illeszteni az utolsó 2-3 hétre, mondjuk hetente vizsgálva ennek a meredekségét - és hipp-hopp, kijön, hogy május eleje teljesen jó közelítés lehet.

enrikokaruszo 2020.04.23. 12:37:42

@Törpvadász: ja, persze, csakhogy azoknak, akiknek a teendők meghatározása a dolga, mégiscsak le kell vonni a konzekvenciákat a rendelkezésre szolgáló adatokból...örülök, hogy nem te vagy ott, mert azzal senki se tudna kezdeni semmit, hogy semmi se tudható

Exploiter 2020.04.23. 12:40:04

A tetőzés jelentheti az aktív fertőzöttek csúcsát, az új fertőzések nominális vagy százalékos napi csúcsát, a napi halottak számát, a kumulált halottak számát.

Egyébként most jó irányba tartanak, a görbe is, a kormány intézkedései is.

Remélem, a második hullám előtt eljutunk odáig, hogy kijönnek a valós modellek és végre mindenki pszichésen a helyén tudja majd kezelni a helyzetet, mielőtt eljutunk addig, hogy mindenki önként és dalolva adja fel az összes alapvető szabadságjogát, mert PÁNIK.

Exploiter 2020.04.23. 12:47:25

@ze11:

Igen.

Most kivételesen kijönnek a számaik. Még azt se tartom kizártnak, hogy már most túljutottunk az első csúcson.

Pontosat csak azért nem lehet mondani, mert egy idősek otthonában eszükbe jut tesztelni és megdobja a számokat azonnal, de ez a társadalom átfogó részére semmilyen konkrét változással nem jár, hiszen a regisztrált esetek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.
A halálozások száma viszont nem nő, jó ideje stagnál, ami a megbetegedések és az elhalálozások közti időcsúszás miatt azt jelenti, hogy már egy két héttel ezelőtt stagnálni kezdett a dolog.

nemecsekerno_007 2020.04.23. 13:34:36

De jó, hogy megint bedobott a kormány egy-két infót amin lehet rágódni. Gyorsabban telik így az idő a karanténban :))))))
Május közepétől mehet mindenki vissza a balettba ugrálni :))))

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.23. 14:45:46

A ballib hiszti is tetőzik, látva, hogy nem csökkent a kormányzat népszerűsége.

Bogomil 2020.04.23. 15:54:11

@ze11: Több modell van a járványterjedés leírására, de mindegyik működésének feltétele, hogy az adatok, amelyeket használ valósak legyenek. Ez szerintem most nálunk nem áll fenn. Amúgy én illesztettem lineáris, kvadratikus, hatvány- és exponenciális függvényeket is az adatokra, és elég meglepő módon a másodfokú polinom teljesített a legjobban, 0,99-nél nagyobb determinációs együtthatóval, ami fantasztikus, csak éppen ez a függvény nem értelmezhető a járvány kontextusában, hiszen sose tetőzik. A járványügyi modellek egyébként azt vizsgálják, mikor megy le az ún. alap fertőzési ráta (R0-ként emlegetik, azt jelöli, hogy 1 fertőzött hány másikat fertőz meg lappangó és beteg, majd még vírushordozó, de már felépülőben lévő állapotában), a tetőzést úgy lehet értelmezni, mint ennek a mutatónak tartósan 1 alá való csökkenését. De semmi sem zárja ki, hogy később – például azért, mert enyhítik a távolságtartás szabályozását – újra fellángoljon a járvány, mindaddig, amíg legalább egy fertőzőképes egyén van a vizsgált sokaságban.

chrisred 2020.04.23. 17:06:33

@Exploiter: A tisztifőorvos elmondta, hogy a tetőzés a regisztrált fertőzésszámra vonatkozik. Ezért gondolom, május 3-án lesz egy olyan adat, aminél nagyobbat nem fognak rögzíteni. Esetleg a tesztelések számát is ehhez igazítják majd a későbbiekben.

röf 2020.04.23. 18:11:22

Csámcsogás hallik a pöcegödörből.... van valami téma...?

Von Hermanitz 2020.04.23. 18:40:11

A teszt kitöltésből nagyon úgy tűnik, hogy a kitöltők háromnegyede szerint hetek, vagy hónapok múlva lesz csak tetőzés. A május 3-at kevesen hiszeik el.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.04.23. 20:40:58

@Bogomil: maximummal rendelkezo masodfoku polinom pont annyi van, mint maximummal nem rendelkezo. ilyen ertelemben az exponencialis is suletlenseg. masreszt az adatok sehol sem valosak.

ze11 2020.04.23. 23:01:27

@Bogomil: Én sem a bevallott esetszámot figyelem már egy jó ideje, hanem a halálozások számát, aminek a mozgóátlaga nagyon "szépen" kezd ellaposodni, és amit az "input" oldalon annyira nem lehet khm. "fomálni", mint a tesztelésekkel a bizonyítottan fertőzöttek számát.
@chrisred: "május 3-án lesz egy olyan adat, aminél nagyobbat nem fognak rögzíteni" - nem, nem ezt jelenti a tetőzés, hanem azt, hogy szignifikáns eltérés fölfelé már nem lesz, és akár a mozgóátlag, akár az exponenciális trendvonal meredeksége nulla vagy negatív lesz egy ideig.

chrisred 2020.04.24. 05:46:19

@ze11: Velem vitatkozol, vagy a tisztifőorvossal?

"AZ ORSZÁGOS TISZTIFŐORVOS MEGERŐSÍTETTE, HOGY MÁJUS 3-RA VÁRHATÓ AZ ELŐREJELZÉSEK SZERINT A VÍRUSFERTŐZÉSEK TETŐZÉSE, ÉS AZ OPERATÍV TÖRZS IS RÉGÓTA ERRE KÉSZÜL.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a tetőzés azt jelenti, egyfajta plató keletkezik, vagyis több napig ugyanannyi megbetegedésszámot regisztrálnak majd, mint a korábbi időben. "

Bogomil 2020.04.24. 08:31:02

@droid_: Jogos, amit mondasz, hiszen a valódi másodfokú görbék között pont annyinak nincs maximuma, ahánynak van, a 2 csoport között például a mínusz 1-gyel való szorzás hoz létre kölcsönösen egyértelmű megfeleltetést. Arra próbáltam utalni, hogy abból, hogy egy függvény görbéjének egy szakasza jól illeszkedik a járvány adatainak egy időintervallumba eső részéhez, nem következik, hogy ez a továbbiakban is így lesz. Az exponenciális szakasz mögé – legalábbis én úgy érzem – odatehető magyarázatként valamiféle mechanizmus, persze – esetleges más tényezőkön túl – ahogy egyre fogynak a fertőzhetők, egyre laposodni fog a görbe, a négyzetes mögé én nem találtam ilyesmit, ezért lepődtem meg az ilyen fokú illeszkedésen.
Ami az adatokat a illeti, persze ebben is igazad van; sehol sem biztosan valósak és teljesek, de azért vannak komoly különbségek. (Remélem, hogy akik a döntéseket hozzák, azok több és jobb információval rendelkeznek.) Nevetséges, hogy már hetek óta egyszerűen nem adnak választ arra az egyszerű kérdésre, hogy a kormányzati oldalon közölt, most éppen 58 251 mintavétel hány ember tesztelését jelenti. Most szerencsére kezdenek rájönni arra, hogy mennyire keveset tudnak/tudunk az átfertőzöttségről, legalábbis erre utal Palkovics bejelentése a 30 000 fős reprezentatív tesztelésről (24.hu/belfold/2020/04/23/palkovics-program-teszteles/ ). Ausztriában, igaz egy sokkal kisebb mintán, ezt április elején már megcsinálták (www.sora.at/uploads/media/Austria_COVID-19_Prevalence_BMBWF_SORA_20200410_EN_Version_fuer_HP.pdf )
Az Egyesült Királyságban egyébként most éppen a járvány második hullámától tartanak (headtopics.com/uk/why-a-second-coronavirus-wave-is-on-the-horizon-and-what-that-means-for-the-uk-s-exit-strategy-12606227 )

ze11 2020.04.25. 12:12:01

@chrisred: Az, hogy Cillitnéni :) mit mond, az egy dolog, próbálja a kevésbé értelmeseknek is megmagyarázni a dolgot - az adatsorok statisztikai elemzéséből kapott információk egyébként teljesen alátámasztják a május eleji "tetőzést", pontosabban az esetszámokat (lett légyen az igazolt megbetegedések, vagy a vírushoz köthetően elhunytak számáról szó) leíró adatsorok ekkor egy ideig minimális +/- eltérésekkel várhatóan stagnálni fognak, hogy aztán idővel lassú csökkenés induljon meg.
Mondom: nézz mozgóátlagot 7-14 napra visszamenőleg...

chrisred 2020.04.26. 06:02:35

@ze11: Jól van, akkor tisztáztuk, nem velem vitatkozol. :) Bármilyen adatsort lehet elemezni, függetlenül attól, hogy mennyi köze van a valósághoz.
süti beállítások módosítása